"Támadó kóbor"

Ahogy telnek a hetek és kezd egyre jobb idő lenni, úgy bújnak elő mindinkább rejtekeikből Ausztrália furcsábbnál furcsább állatai.

A posszumokról már írtunk ugyebár, úgyhogy most nem ők lesznek a főszereplők.

Pár hete futottam össze egy általam még sosem látott lénnyel. Épp a postaládákhoz sétáltam ki, hogy lecsekkoljam, jött-e valami levél. Van egy kis pici földnyelv a kapubejáró és a postaládák közt, ami növényekkel meg faforgáccsal van beültetve. A lényeg, ha azon átmész, gyorsabban odajutsz a postaládákhoz, mintha körbemennél szabályosan a járdán (na persze nem mintha kilométereket kéne megtenni a "rendes" úton, de akkor is, ki szeret a hosszabb úton menni, ha lehet rövidíteni is? :D). Szóval rendszerint "tilosban jártam" egészen pár héttel ezelőttig.

Épp léptem volna oda megint, de a lábam megállt a levegőben. Ott napozott ugyanis egy kígyófejű, kígyótestű lény. De valami nem stimmelt vele. Túl rövid volt a teste egy kígyóhoz képest, mintha valaki megkurtította volna. Ahogy jobban ráhajoltam, hogy közelebbről megnézzem magamnak, láttam, hogy van még 4 nevetségesen kicsike lába is. Éreztem, hogy észrevett, úgyhogy igyekeztem tartózkodni a hirtelen mozdulatoktól, nehogy elijesszem. Előkaptam a telómat, hogy lefotózzam, de közben leejtettem a kulcsomat, mire szerencsétlen úgy megijedt, hogy villámgyorsan eliszkolt. De nem is igazán a lábain ment, hanem inkább kúszott, mint egy kígyó.

Aztán otthon meggugliztam, hogy mégis mi a jó életet láttam, és kiderült, hogy ezt:

Vagyis polgári nevén: kéknyelvű szkink. Szép, mi? :)

A múltkor meg a lakásban futottunk össze szerintem a világ legminibb gyíkocskájával. Irtó cuki volt, őt szerencsére sikerült lefotózni. Franc se tudja hogy jött be, de nem kínáltuk meg teával és süteménnyel, csakhogy maradjon még kicsit. Helyette útilaput kötöttünk a tappancsaira és finoman távozásra szólítottuk fel. A képen a szállítóeszköze, egy papírtörlő gurigája is látható. Így be lehet lőni, hogy mekkora is a valóságban. 

Láttam már jó nagy szőrös hernyót is:

Mielőtt azzal jönnétek, hogy jajj, Ausztráliában élnek a világ leghalálosabb állatai, meg mennyire parák ezek az állatok, le kell szögezzem, hogy mindegyik ártalmatlan volt. Sőt még igazából pókkal sem nagyon találkoztunk össze (persze ha jól sejtem ez csak idő kérdése).

Számomra igazából 1 állat van itt jelenleg, akitől menekülök és szabályszerűen rettegek, ha meglátom, ő nekem Ausztrália legveszélyesebb állata. Mielőtt elárulnám, hogy kicsoda ő, hadd meséljem el csodásra sikeredett első találkozásunkat:

Kb. 2 hete történt az eset. Békésen bandukoltam a közelünkben lévő bolt felé (helyi TESCO, csak itt Coles néven fut, de mi csak Kólásnak hívjuk), amikor egyszer csak egy bazi nagy ütést éreztem a fejemen. Kb. olyan volt, mintha egy jókora, súlyos faág ráesett volna. Fölkaptam a fejem és bakker nem egy faág volt, hanem egy madár koppintott oda nekem. Rögtön rájöttem, hogy ez a magpie madár (ausztrál szarka), mivel épp 2 napja beszéltünk róluk, hogy nem tudjuk, hogy ez most városi legenda vagy tényleg megtámadják-e az embereket. Nem urban legend, baromira megtámadják.

Most tavasszal (kb 4-6 hétig) van a költési időszakuk és előszeretettel támadják meg a bicikliző, futó emberkéket, akik a területükre tévednek.

A franc se gondolta volna, hogy pont azon az útvonalon van az egyik magpie család fészke, én ugyan nem is akartam háborgatni őket, csak tejér' meg kenyér' mentem le a boltba, azt ezek helyett egy baromi nagy sallert kaptam a madártól. A kis szemét aztán még diadalittasan rászállt az egyik kerítésre és onnan nézett rám gyanúsan. 

Ő az egyébként:

De itt még nincs vége a sztorinak. A madár konkrétan kipécézett magának. Az első eset óta kb. 8-10x támadott már meg hol a bolt közelében, hol teljesen máshol, hol gyalog voltam, hol bicóztam épp. És ez így már nem vicces, bármennyire is röhögtök. Ez egy nagyon buta madár.

Egy igazi sunyi kis disznó, mert minden alkalommal hátulról támad. Fent a villanypóznán lesi az áldozatát és hirtelen csap le. Hol a kemény csőrével sóz oda egy jó nagyot az ember fejére, hol pedig a szárnyával, egyik sem kellemes. Komolyan úgy megyek már az utcákon végig, mint akinek üldözési mániája van és már a többi madártól is elkezdtem parázni. Próbáltam már vele szót érteni (ez szabad fordításban annyit jelent, hogy szidtam őt, mint a bokrot) angolul, magyarul is, de semmi.

A bukósisakom hátuljára már felragasztottam két rajzolt szemet, mert állítólag ha a szemébe nézel, akkor nem támad. Na elmondanám, hogy ez a trükk nem vált be. Olyan simán lecsapott rám, mint a pinty. Sőt, konkrétan addig nem hagyott békén, amíg ki nem mentem a területéről.

Én mondom Hitchcock teremtette őket. 

UPDATE: Most kaptam Esztitől ezt a linket. Itt a bizonyíték, hogy nem csak túlreagálom a dolgot:
http://www.buzzfeed.com/simoncrerar/meet-the-most-dangerous-creature-in-australia#19yagkb