Gépmadárnap

No, sok helyre még nem jutottunk el a környéken, de egy folyamatban lévő dolog miatt – amiről, ha jól alakul minden, később még lesz bejegyzés, - kimentünk a reptérre egy, a helyi repülőgép és repülési iparral foglalkozó kiállításra.

Queensland-ben a gazdaság elég jelentős részét a repülést kiszolgáló vállalkozások adják. Nem véletlen ez, hiszen elmondásuk szerint elég nagy múltra tekint vissza a repülés errefelé, ami az áthidalandó távolságok miatt érthető is. Meg hát nem véletlenül a Queensland and Northern Territory Aerial Services szavakból állt össze az egyébként éppen 2,8 mrd AUD-os veszteséget jelentő Quantas.

Szóval keresik a fiatalokat, akik hajlandóak tanulni, meg érdekli őket a repülés, ezért a kormányzat hajlandó a képzések jelentős részét finanszírozni. De ami érdekesebb szerintem a drága nagyérdemű számára az, hogy volt statikus kiállítás is, azaz elhoztak pár gépet, civilt és katonait is, és jól meg lehetett őket nézni. Az idő sajnos elég gány volt (kb. 17 fok, erős szél és eső, de a Drei Wetter Taft-nak köszönhetően tökéletes volt a tartás), cserébe viszont nem volt tömeg. A kiállítást az egyik legnagyobb helyi oktatóközpont, az Aviation Australia telephelyén tartották, ami a nemzetközi reptér mellett van. Az egész full ingyé’ volt, buszokkal hordták át az embereket a reptér egyik sarkába ahol a kiállított gépek voltak. Nekem olyan ez, mint a kölköknek Disneyland, Kati mondjuk annyira nem osztja a lelkesedésem, de viszonylag jól viselte az egészet. :)

A RAAF (Royal Australian Air Force), azaz a helyi légierő, illetve az Army elhozott pár repcsit, meg helikopátert. Akit érdekel, itt van pár típus: F/A-18F, KC-30A, ARH Tiger, MRH-90, meg jó pár kisebb motoros gép. Akit nem érdekel, az meg minek olvassa. :)

A többségüket teljesen testközelből meg lehetett nézni, tapogatni, kivétel az F/A-18F volt, annak „csak” a 10 méteres körzetébe engedtek, de cserébe a pilóta bácsi készséggel válaszolt minden, nem hadititkot feszegető kérdésre. Ugyanis az ADF (Australian Defence Forces) toboroz emberkéket minden fronton. Hát, ha itt lettem volna kölök, akkor biztos nekifutottam volna a pilótaképzésnek még idejében, itt azért volt/van perspektíva ezen téren.

Szóval beálltunk a sorba, ugyanis a KC-30A-t (ami gyakorlatilag egy Ausztráliában átalakított Airbus A330) belülről is meg lehetett nézni. Ez gyakorlatilag egy utántöltő gép, ami a hajlékony tömlős és a merev csöves (boom-os) utántöltésre is alkalmas, mellette megmaradt az utas- és részben a teherszállító funkciója is. 3x8-as turnusokban engedtek be a gépre, ahol a kapitány és a másodpilóta válaszolt mindenféle kérdésre és pár fős csoportokban a pilótafülkébe is be lehetett ülni (!), bár képet nem engedtek készíteni (udvariasan megkérte a gyökér szelfizőket, hogy legyenek kedvesek mellőzni a majomkodást e). Elég faszányosan megoldották a boom kezelését. Ez a gép farka alatt egy felhajtható szerkezet, aminek a közelébe repül a feltankolandó gép és ha felvette a megfelelő pozíciót, akkor az operátor (aki a régebbi amcsi típusokban hátul a farokban fekszik és ott helyben irányítja a boom-ot) rácsatlakozik a gépre, oszt mehet a nafta. (Próbáltam a lehető legkevesebb szexuális utalással leírni a folyamatot, de látom nem teljesen sikerült.). Ezen a gépen az operátor már a pilótafülkében ül (ill. ülnek, mert ketten is lehetnek), menetiránynak háttal, tehát vonaton hányósaknak nem ideális munkakör. Van nekik 3D szemüvegük is, mert hát térérzékelés nélkül elég nehézkes feladat lenne a három dimenzióban mozgatható boom-ot megfelelően működtetni. Meg két tankolás közben nyomathatják az Avatar-t.

Csak itt a pilótafülkében tudatosult bennem, mikor az egyik nézelődő szakállás, nem idén barnult forma telefonja ordenáré hangosan elkezdett csöngeni (csengőhangként pedig egy kortárs müezzin ének csendült fel), hogy végül is a security-t annyira nem vitték túlzásba. A másodpilóta srác is csak nézett, mert a csávó nem kapkodta magát, hogy lehalkítsa, úgy látszik őt nem zavarta, hogy a srác éppen magyarázott valamit. Szóval ami addig nem is tűnt fel, az az volt, hogy igazából a kutya meg nem kérdezte, hogy ki vagyok, van-e nálam bármilyen fegyver(nek látszó) tárgy, nukleáris svájcibicska, kézigránát, dinamitból készült pulóver stb. Semmilyen security check nem volt a bejáratnál, pedig a nem éppen olcsó helikopterekbe is csont nélkül be lehetett ülni, az sem kérdezték ki vagy. Pedig az Iszlám Állam miatti para itt is megy rendesen, mert persze Ausztráliából is sok mókus kiment „harcolni”, mert unták már a hétvégi barbie-kat (ahogy itt a BBQ-t becézik, mert imádnak mindent becézni, kivéve a királynőt, mert a Bözsi az mégiscsak felségsértés lenne). Szóval úgy látszik a terrorizmustól annyira nem félnek (egyelőre).

Érdekes volt az egész, főleg, hogy nem volt tömeg és ennyire közvetlenek voltak. Képek alant, felent és körben.

Erszényes F/A-18F

Ez is az

Boom a fejbe

Ételosztás a KC-30A-n

Szép a csíkos a pulcsi

Ipari hajszárító

Ezt látja a levegő mikor benne megy a repülő

Oda fel kéne bemászni, ha meg akarnánk szökni az országból

Csúnya kelések nőttek a seggére

Spórolnak a klímával, vagy a pilóta bent felejtette a pálpusztais szenyóját

Hinnye, de fura kombájn ez ídesapám. Azé fura mer' ez egy ARH Tiger te fajankó.

MRH-90, ennek az árából sokszor elmehetnénk moziba

Pimp a verda

Gépégépégépégépkocsi

Egy Belgás felütéssel indítanék, mivel 2014 júliusa a(z ausztrál) jogsim éve és egyben a(z itteni) gyaloglás vége, ahogy azt a már klasszikussá érett nótában is megénekelték Bauxiték. Szóval igen, lett egy hamisítatlan jobbkormányos, ótómata verdánk. Egymásra találásunk története izgalmasabb és kicsit rövidebb is, mint a Sátántangó vágatlan változata, így érdemes tovább olvasni.

Itt, mint a múltkori posztban is írtuk, a távolságok nem kicsik, inkább nagyok. Van némi tömegközlekedés, de nagyrészt olyan, mint a kutya vacsorája. Ezért itt mindenki vagy autóval jár, vagy ha szerencsés és a városközpont közelében lakik, akkor egy egész használható bicikliút infrastruktúrát használhat, ha van egy drótszamara. Kerékpározni fasza, viszont egy kanapét nem tud vele elhozni az ember gyermeke egy 15 km-re lévő garázsvásárról, így értelemszerűen megvannak a maga korlátai. 
Már nézegettem egy ideje milyen autót érdemes itt beszerezni a limitált költségvetés fényében. A paramétereket meghatározva, miszerint legyen nagy (cuccoláshoz), megbízható, olcsón szervizelhető és legyen sok eladó példány belőle, a kör a Toyota Camry-ra szűkült, ami az itteni emberek Suzuki Swiftje. Csak kicsit nagyobb. Kicsit megerőszakolva Bödőcs Tibike mókás, búcsúszentlászlói, ittas szomszédjuk barackevésre való felszólításának idézetét: annyi van belőle, mint a sz@r, de szerencsére nem olyan, mint a f0s. Lehet mindenféle évjáratot, színt és felszereltséget találni belőle. Ami jó, mert az alkatrész olcsó hozzá, a kocsi meg elég megbízható. 
2000 körüli évjáratot néztünk, mert bár már az is felső tagozatosnak számítana egy otthoni általános iskolában, de végül is a futott km a lényeg, az ára ezeknek meg már egy fokkal barátibb. Itt elég szigorúan büntetik az óra-visszatekerést, szóval nem sokan próbálkoznak vele. 
Lehet kereskedésben is venni autót, ahol garantálják, hogy nincs az autón tartozás vagy egyéb zálogjog, ami miatt simán elperelhetik tőled miután megvetted, illetve adnak garanciát is (1 hónap vagy 1000 km), de hát azzal nem sokra megy az ember itt, mert kb. 1000 km-re van a legközelebbi nyilvános vécé, szóval nem tart sokáig a gari. Meg hát ugye a dealer pénzt akar keresni elsősorban, ezért olcsón veszik az autókat, némileg felturbózzák, aztán megpróbálják eladni valamilyen 9-esre végződő összeg ellenében. 
Magánembertől is vehetsz autót, ott minden felelősség a tied, viszont mivel sok emberke csak szabadulni akar a régi autójától, ezért velük lehet alkudozni. Mondjuk még soha nem vettem használt autót (meg újat sem), pláne nem angol anyanyelvű emberkétől, érthető, hogy ez a projekt fényévekre volt a komfortzónámtól.

Míg a Camry-kat nézegettem a használtautó eladásra szakosodott honlapokon (amik elég jók, bár kb. a legnagyobbon, a carsales.com.au-n hirdet mindenki), a komplexum gondnoka szólt, hogy neki van egy eladó járgánya, érdekel-e. Képen viszonylag jó állapotúnak nézett ki a Ford Laser (a Focus itteni elődje), 1.8-as motorja miatt tűnt vonzónak, ami akár 10 liter alatt is tud fogyasztani városban. Ez itt már nagy szó. 

Elhozta, megnézettem egy független szerelővel, ami jó sokba került (de kb. egy áron dolgozik mindegyik). Elmondta, hogy cserélni kellene az első lengéscsillapítókat, meg a 4 gumit a kocsin, ami együtt már a leendő vételár 25% volt, így erről letettünk.

A következő állomás egy kereskedés volt, minden zsigeri ellenérzésem ellenére. A kocsi egy 230e km-t futott Camry volt, a kereskedés sales-e pedig, ha kinézetre nem is, de szövegre mindenképpen egy hamisítatlan autókereskedő volt. Szerinte ezek mind szuper autók, olcsók, a legtöbb ember bejön oszt megveszi az autót, mer’ kell neki valami amivel tud közlekedni. Na ja. Emberünk nem a konzultatív értékesítés híve, ez elsőre lejött. 

Mindegy, szerencsére pont a szomszédban volt egy magyar szerelő srác (a neve Szabó Tamás - Tel.: 0431349805, ha valaki olyan olvassa a blogot, akinek ez az infó hasznos lehet), akinek a névjegyével már régóta szemeztem, így elhívtam, vessen már egy pillantást az autóra. Összeszedett pár dolgot, amivel hamarosan kezdeni kell valamit, főleg a vezérműszíj téma aggasztotta, ami ha elszakad, biza költséges javítást igényel. A kereskedő mókus nem nagyon akart engedni az árból, lökte a süket dumát, játszotta a sértődöttet, de ez már otthon sem egy hatásos értékesítése taktika, mert nem a homokozóban vagyunk és nem egy körteformát/matchboxot szeretnék elkérni tőle.

Tamás (a szerelő srác) ott helyben ránézett a helyi Vaterára (gumtree.com.au), ahol én is sokat nézegettem kocsikat (meg minden mást) és nagy szerencsénkre pont előtte levő nap került fel egy kombi Camry. Ami ráadásul csak pár utcányira volt a kereskedéstől. Amíg arra vártunk, hogy az emberke hazaérjen, hogy meg tudja nekünk mutatni a kocsit, addig beugrottunk az itteni Ikea-ba elütni az időt Kati nagy örömére (én csak az óccsó lóhúsgolyóknak örültem, meg annak, hogy nem csorgattak rá áfonyaszószt, mert az a halálom). Szóval emberke megérkezett, kocsi egész pofásnak tűnt, se kívül, se belül nem volt leharcolva, ráadásul tényleg egy nyugdíjas hölgy (a forma anyukája) hajtotta az autót, nem éppen MadMax módra. (Mini háttérinfó: emberünk odaajándékozta mamikájának a saját Prius-át, ami azután vált feleslegessé, hogy bevallottan, kapuzárási pánik okán vett magának egy Honda S2000-et, ezért került eladósorba a Camry.)  140e km-el egész barátinak tűnt a vétel. (Még a motoros antenna is működik, ami nagy szó. Bár sosem értettem egy ilyen primitív funkcióra miért találnak ki egy ilyen bonyolult és költséges megoldást. Biztos valami fallikus kisugárzást tulajdonítanak annak, ahogy kijön a kocsiból a teleszkópos antenna…). 
Tamás is körbejárta, megszagolta az autót, nagyobb hibákat nem vélt felfedezni, így helyben lefoglalóztuk, némi alkudozás után. Emberünk is örült, mi voltunk az elsők, akik megnézték az autót és el is tudta adni egyből – egy gonddal kevesebb. 
Az adásvételt itt nem bonyolítják túl, van egy formanyomtatvány, amit le lehet tölteni a helyi közlekedési hatóság honlapjáról, kb. 2 oldalas, kitölteni, aláírni, aztán mehet mindenki isten hírével. Csak a kitöltött papírt kell leadni a hatóságnak, kifizetni a regisztrációs adót (stamp duty – kb. a vételár 0,33%-a) és az adminisztrációs díjat (registration transfer fee – kb. 24 AUD), meg esetleg a regisztrációs díjat (rego), amit itt félévente vagy évente kell megváltani a kocsikra.  Ennyike.

Fényképek a járgányról alant. Reméljük bírja még egy darabig, de azért igyekszem majd jó gazdija lenni (ami jól jön majd, ha eladjuk).
 

Dinamikus forma

Még honóvorog is vagyon (+ egy másik érdekesség is. Aki kitalálja, hogy mire gondolhatunk, az kap egy csokit. Vagy egy képet egy csokiról, attól függ mennyire lakik messze tőlünk.)

Micsoda vonalvezetés