Nem tűntünk el...

A maki jól mondja, hamarosan visszatérünk és újra felrázzuk a blogot, csak most nagyon elfoglaltak vagyunk. Addig is Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Közlekedj okosan!

A vonat (ha valakinek nem lenne egyértelmű :D)

Ausztráliában a bal oldalon (a rossz oldalon :D) közlekednek az emberek minden szempontból. Az egy dolog, hogy kocsival, busszal és bicóval a bal oldalon kell menni, de a vonatok is fordítva közlekednek, sőt, ami a legviccesebb, hogy az emberek a járdán is a bal oldalon haladnak. Ha nem ott mész, akkor valszeg külföldi vagy, mert a helyiek nagyon figyelnek arra, hogy a járda bal oldalán haladjanak. Egy ismerőstől hallottuk, hogy bizony már meg is szólták érte, amikor nem a bal oldalon sétált. 

Vagy ott van pl. a mozgólépcső. Tök szép kulturáltan viselkednek rajta, mindenki libasorban áll a bal oldalon. 

Brisbane suburb-ökre van felosztva, összesen kb. 500 db van belőlük, szóval nem piskóta a város mérete. Mi Annerleyben lakunk, közel a belvároshoz, de épp elég messze tőle.

Vonatbelső

Az itteni tömegközlekedés nagyon gyerekcipőben jár, de legalább jó drága. :) A város zónákra van felosztva és annyit fizetsz, ahány zónán keresztül kell utaznod. Illetve nem mindegy, hogy mikor utazol: peak-ben (csúcsidő) vagy off-peakben (csúcsidőn kívül). Peak csak hétköznap van, hajnal 3-tól reggel 8:30-ig és délután 15:30-19:00-ig.  

Off-peak pedig hétköznapokon 8:30-15:30-ig és 19:00-től hajnal 3-ig. Valamint hétvégéken és ünnepnapokon egész nap.
Vagy minden egyes utazásnál papír alapú jegyet veszel (ez a legdrágább opció) vagy pedig kiváltasz egy Go Card-ot (plasztik kártya), amire aztán rendszeresen töltögeted fel a pénzt. És sajnos sok kell rá, mert ahogy említettem nagyon drága a tömegközlekedés. Bérlet nincs. A diákoknak meg a nyuggerekeknek van kedvezmény.
Felszállás előtt és leszállás után le kell pittyentened a Go Card-odat a kihelyezett terminálokon. Ez mindig kiírja, hogy mennyi mani maradt még a kártyádon (sajnos baromi gyorsan elmegy a feltöltött pénz...).

Lepittyentő ótómata

Go card

Íme egy példa, hogy mennyibe kerül 1 utazás (ezek után senki nem fogja azt mondani, hogy a havi BKV bérlet drága). Ha otthonról be szeretnék menni a CBD-be (Brisbane belvárosa), az tőlünk 6 megállóra van vonattal (ami itt olyasmi szerepet tölt be, mint otthon a metró), kb. 18 perc utazás. Mindezért a kis utazásért van pofájuk csúcsidőben 4.14 AUD-t / csúcsidőn kívül 3.32 AUD-t elkérni egy útra. Ha mákom van és 1 órán belül visszaérek az állomás területére (tehát lepittyentem a kártyámat a belépőkapuknál), akkor nyert ügyem van, mert csak 1 utat kellett kifizetnem, a hazaút ingyen volt. Ha hosszabb időre kell a belvárosban tartózkodnom, akkor az szívás, mert akkor még egyszer ki kell fizetni a hazautat (csúcsidőben 4.14 AUD, csúcsidőn kívül 3.32 AUD ). Tehát egy ilyen kis több, mint 1 órás kaland csúcsidőben 8.28 AUD, ami durván átszámítva 1800 Ft, csúcsidőn kívül pedig 1400 Ft körül van.
Egy még egyszerűbb példánál maradva: ha csak 1 megállót szeretnék utazni, akkor azért is ki kell pengetni 3.53 AUD-t (kb.750 Ft) csúcsidőben,  2.83 AUD-t (kb. 600 Ft) csúcsidőn kívül.
Van egy olyan "szuper" opció, hogyha 1 héten belül (hétfőtől vasárnapig) minimum 9x utazol tömegközlekedéssel, akkor a hét hátralevő részében már ingyenesen tudsz utazni. Még sosem sikerült ezt az ingyenességet elérni.
 

A vonatközlekedés okés és pontos (és ráadásul hétköznap 15 percenként jár az összes vonat), de azzal sajnos nem lehet mindenhova eljutni. 

A buszozás sajnos nem túl megbízható, ráadásul ha ismeretlen környékre mész, akkor bajban leszel, hogy hol kell leszállnod, mert a busz nem áll meg minden megállóban, csak ha előre jelez az ember. Viszont a megállókat nem mondják be vagy írják ki előre (kivéve néhány járatot). Ilyenkor jól jön a telefonban lévő "GDP", azzal könnyebb követni a busz útvonalát.

Busz

Így kell szépen integetni

Ha fel szeretnél szállni egy buszra, akkor pedig meglepő módon a balkáni "integetős" módszert kell alkalmazni. Ha nem integetsz, akkor nem áll meg a busz és csak nézel, mint hal a szatyorban. Vagy pislogsz, mint pocok a lisztben. 

Iletve tömegközlekedés címen lehet még hajókázni is, a neve CityCat. Ezt eddig még csak egyszer próbáltuk ki, mert 
nem igazán esett útba. Viszont baromi gyors és élvezetes, szóval nagyon állat lehet nap mint nap ezzel járni munkába. 

Sajnos azonban itt az elsődleges közlekedési eszköz az autó. Gáz, de még egyedül utazni is olcsóbb vele, mintha tömegközlekednél. Szép Új Világ... Külsőbb kerületekbe egész egyszerűen nem igazán lehet eljutni tömegközlekedéssel. Mert mondjuk elvisz valameddig a busz vagy a vonat, de leszállás után a maradék utat gyalog kell megtenned, viszont rájössz, hogy sok helyen nincs járda vagy zebra, hogy át tudj kelni a túloldalra vagy hogy tudd folytatni az utadat a célállomásig. Amíg nem volt kocsink, szembesültünk ezzel párszor, páratlan élmény...
Mivel nem sokan gyalogolnak, így bár hiába szélesek az utak, ha van is járda, az csak egyszemélyes. 

A bringa még a lehetséges közlekedési opció, de ahhoz eléggé edzettnek kell lenned, mert bizony igen szép dimbes-dombos a vidék. Néhol olyan meredekek az utcák, hogy akkor sem jársz jól, ha leszállsz a bicódról és tolod a járdán, mert sokszor magadat is nehéz felfelé vonszolni, nemhogy még egy bringát.

Az autós közlekedés jóval nyugisabb itt, mint otthon. Nincsenek anyázások, beintések, leszorítások, kielőzések. Viszont sok a béna sofőr. Szüttyögnek, tötyögnek. Zöldre vált a lámpa, de még szeretnek várni fél percet, mielőtt elindulnak. Ne kérdezzétek, hogy ez miért van... 

A lámpák pirosról egyből zöldre váltanak, a narancssárga kimarad. Viszont "visszafele", tehát, amikor zöldről vált pirosra, akkor van narancssárga.

Olyan, hogy zöld hullám, az itt ismeretlen fogalom. 

Igyekszik mindenki betartani a sebességkorlátozásokat, mert durván büntetik a sebességtúllépést. Egy ismerős mesélte, hogy 60 helyett 68-al ment (lejtőről jött le és ott ugye könnyen meglódul a kocsi) és kapott egy cuki 150 dolcsis büntetést érte. Nájsz.

Ja és még egy érdekesség: ittasan is vezethetsz. Na jó, max. 0,05% lehet a megengedett véralkoholszinted.

Shorncliffe, a szívünk csücske

Tudjuk, hogy eddig kicsit lustik voltunk és nem írunk ide valami sűrűn és nem is posztolunk elegendő képet, ezen próbálunk most meg változtatni kicsit. 

Már jópár fotó összegyűlt az eddigi 4 hónapról, így az elkövetkezendő hetekben ezeket osztjuk meg veletek hosszabb-rövidebb szövegek kíséretében.

Shorncliffe

2009-ben, amikor először jártunk Ausztráliában, akkor fedeztük fel magunknak Shorncliffe-t, ezt, a közigazgatásilag Brisbane-hez tartozó óceánparti kis városrészt. Szerelem volt első látásra, így mikor most kijöttünk Ausztráliába, szinte ez volt az első hely, amit megnéztünk ismét.

És hogy milyen kicsi a világ, mikor összeismerkedtünk Jutkával és Petivel, kiderült, hogy pont itt laknak. :)

Pár 2009-es kép:

A fehér kerítésen túl ott van az óceán. 

Ez a móló jelenleg le van zárva renoválás miatt, majd valamikor 2016-ban nyitják újra meg. Mákunk volt, hogy 2009-ben még nyitva volt.

Egy hely még kiadó :)

Ezen a part menti sétányon át lehet sétálni/futni/bicózni a szomszédos városrészbe

2014-es képek:

A part mentén van egy halom ingyenesen használható, elektromos BBQ sütő

Korábban templom volt, most oviként funkcionál ez az épület

"Támadó kóbor"

Ahogy telnek a hetek és kezd egyre jobb idő lenni, úgy bújnak elő mindinkább rejtekeikből Ausztrália furcsábbnál furcsább állatai.

A posszumokról már írtunk ugyebár, úgyhogy most nem ők lesznek a főszereplők.

Pár hete futottam össze egy általam még sosem látott lénnyel. Épp a postaládákhoz sétáltam ki, hogy lecsekkoljam, jött-e valami levél. Van egy kis pici földnyelv a kapubejáró és a postaládák közt, ami növényekkel meg faforgáccsal van beültetve. A lényeg, ha azon átmész, gyorsabban odajutsz a postaládákhoz, mintha körbemennél szabályosan a járdán (na persze nem mintha kilométereket kéne megtenni a "rendes" úton, de akkor is, ki szeret a hosszabb úton menni, ha lehet rövidíteni is? :D). Szóval rendszerint "tilosban jártam" egészen pár héttel ezelőttig.

Épp léptem volna oda megint, de a lábam megállt a levegőben. Ott napozott ugyanis egy kígyófejű, kígyótestű lény. De valami nem stimmelt vele. Túl rövid volt a teste egy kígyóhoz képest, mintha valaki megkurtította volna. Ahogy jobban ráhajoltam, hogy közelebbről megnézzem magamnak, láttam, hogy van még 4 nevetségesen kicsike lába is. Éreztem, hogy észrevett, úgyhogy igyekeztem tartózkodni a hirtelen mozdulatoktól, nehogy elijesszem. Előkaptam a telómat, hogy lefotózzam, de közben leejtettem a kulcsomat, mire szerencsétlen úgy megijedt, hogy villámgyorsan eliszkolt. De nem is igazán a lábain ment, hanem inkább kúszott, mint egy kígyó.

Aztán otthon meggugliztam, hogy mégis mi a jó életet láttam, és kiderült, hogy ezt:

Vagyis polgári nevén: kéknyelvű szkink. Szép, mi? :)

A múltkor meg a lakásban futottunk össze szerintem a világ legminibb gyíkocskájával. Irtó cuki volt, őt szerencsére sikerült lefotózni. Franc se tudja hogy jött be, de nem kínáltuk meg teával és süteménnyel, csakhogy maradjon még kicsit. Helyette útilaput kötöttünk a tappancsaira és finoman távozásra szólítottuk fel. A képen a szállítóeszköze, egy papírtörlő gurigája is látható. Így be lehet lőni, hogy mekkora is a valóságban. 

Láttam már jó nagy szőrös hernyót is:

Mielőtt azzal jönnétek, hogy jajj, Ausztráliában élnek a világ leghalálosabb állatai, meg mennyire parák ezek az állatok, le kell szögezzem, hogy mindegyik ártalmatlan volt. Sőt még igazából pókkal sem nagyon találkoztunk össze (persze ha jól sejtem ez csak idő kérdése).

Számomra igazából 1 állat van itt jelenleg, akitől menekülök és szabályszerűen rettegek, ha meglátom, ő nekem Ausztrália legveszélyesebb állata. Mielőtt elárulnám, hogy kicsoda ő, hadd meséljem el csodásra sikeredett első találkozásunkat:

Kb. 2 hete történt az eset. Békésen bandukoltam a közelünkben lévő bolt felé (helyi TESCO, csak itt Coles néven fut, de mi csak Kólásnak hívjuk), amikor egyszer csak egy bazi nagy ütést éreztem a fejemen. Kb. olyan volt, mintha egy jókora, súlyos faág ráesett volna. Fölkaptam a fejem és bakker nem egy faág volt, hanem egy madár koppintott oda nekem. Rögtön rájöttem, hogy ez a magpie madár (ausztrál szarka), mivel épp 2 napja beszéltünk róluk, hogy nem tudjuk, hogy ez most városi legenda vagy tényleg megtámadják-e az embereket. Nem urban legend, baromira megtámadják.

Most tavasszal (kb 4-6 hétig) van a költési időszakuk és előszeretettel támadják meg a bicikliző, futó emberkéket, akik a területükre tévednek.

A franc se gondolta volna, hogy pont azon az útvonalon van az egyik magpie család fészke, én ugyan nem is akartam háborgatni őket, csak tejér' meg kenyér' mentem le a boltba, azt ezek helyett egy baromi nagy sallert kaptam a madártól. A kis szemét aztán még diadalittasan rászállt az egyik kerítésre és onnan nézett rám gyanúsan. 

Ő az egyébként:

De itt még nincs vége a sztorinak. A madár konkrétan kipécézett magának. Az első eset óta kb. 8-10x támadott már meg hol a bolt közelében, hol teljesen máshol, hol gyalog voltam, hol bicóztam épp. És ez így már nem vicces, bármennyire is röhögtök. Ez egy nagyon buta madár.

Egy igazi sunyi kis disznó, mert minden alkalommal hátulról támad. Fent a villanypóznán lesi az áldozatát és hirtelen csap le. Hol a kemény csőrével sóz oda egy jó nagyot az ember fejére, hol pedig a szárnyával, egyik sem kellemes. Komolyan úgy megyek már az utcákon végig, mint akinek üldözési mániája van és már a többi madártól is elkezdtem parázni. Próbáltam már vele szót érteni (ez szabad fordításban annyit jelent, hogy szidtam őt, mint a bokrot) angolul, magyarul is, de semmi.

A bukósisakom hátuljára már felragasztottam két rajzolt szemet, mert állítólag ha a szemébe nézel, akkor nem támad. Na elmondanám, hogy ez a trükk nem vált be. Olyan simán lecsapott rám, mint a pinty. Sőt, konkrétan addig nem hagyott békén, amíg ki nem mentem a területéről.

Én mondom Hitchcock teremtette őket. 

UPDATE: Most kaptam Esztitől ezt a linket. Itt a bizonyíték, hogy nem csak túlreagálom a dolgot:
http://www.buzzfeed.com/simoncrerar/meet-the-most-dangerous-creature-in-australia#19yagkb 

Gépmadárnap

No, sok helyre még nem jutottunk el a környéken, de egy folyamatban lévő dolog miatt – amiről, ha jól alakul minden, később még lesz bejegyzés, - kimentünk a reptérre egy, a helyi repülőgép és repülési iparral foglalkozó kiállításra.

Queensland-ben a gazdaság elég jelentős részét a repülést kiszolgáló vállalkozások adják. Nem véletlen ez, hiszen elmondásuk szerint elég nagy múltra tekint vissza a repülés errefelé, ami az áthidalandó távolságok miatt érthető is. Meg hát nem véletlenül a Queensland and Northern Territory Aerial Services szavakból állt össze az egyébként éppen 2,8 mrd AUD-os veszteséget jelentő Quantas.

Szóval keresik a fiatalokat, akik hajlandóak tanulni, meg érdekli őket a repülés, ezért a kormányzat hajlandó a képzések jelentős részét finanszírozni. De ami érdekesebb szerintem a drága nagyérdemű számára az, hogy volt statikus kiállítás is, azaz elhoztak pár gépet, civilt és katonait is, és jól meg lehetett őket nézni. Az idő sajnos elég gány volt (kb. 17 fok, erős szél és eső, de a Drei Wetter Taft-nak köszönhetően tökéletes volt a tartás), cserébe viszont nem volt tömeg. A kiállítást az egyik legnagyobb helyi oktatóközpont, az Aviation Australia telephelyén tartották, ami a nemzetközi reptér mellett van. Az egész full ingyé’ volt, buszokkal hordták át az embereket a reptér egyik sarkába ahol a kiállított gépek voltak. Nekem olyan ez, mint a kölköknek Disneyland, Kati mondjuk annyira nem osztja a lelkesedésem, de viszonylag jól viselte az egészet. :)

A RAAF (Royal Australian Air Force), azaz a helyi légierő, illetve az Army elhozott pár repcsit, meg helikopátert. Akit érdekel, itt van pár típus: F/A-18F, KC-30A, ARH Tiger, MRH-90, meg jó pár kisebb motoros gép. Akit nem érdekel, az meg minek olvassa. :)

A többségüket teljesen testközelből meg lehetett nézni, tapogatni, kivétel az F/A-18F volt, annak „csak” a 10 méteres körzetébe engedtek, de cserébe a pilóta bácsi készséggel válaszolt minden, nem hadititkot feszegető kérdésre. Ugyanis az ADF (Australian Defence Forces) toboroz emberkéket minden fronton. Hát, ha itt lettem volna kölök, akkor biztos nekifutottam volna a pilótaképzésnek még idejében, itt azért volt/van perspektíva ezen téren.

Szóval beálltunk a sorba, ugyanis a KC-30A-t (ami gyakorlatilag egy Ausztráliában átalakított Airbus A330) belülről is meg lehetett nézni. Ez gyakorlatilag egy utántöltő gép, ami a hajlékony tömlős és a merev csöves (boom-os) utántöltésre is alkalmas, mellette megmaradt az utas- és részben a teherszállító funkciója is. 3x8-as turnusokban engedtek be a gépre, ahol a kapitány és a másodpilóta válaszolt mindenféle kérdésre és pár fős csoportokban a pilótafülkébe is be lehetett ülni (!), bár képet nem engedtek készíteni (udvariasan megkérte a gyökér szelfizőket, hogy legyenek kedvesek mellőzni a majomkodást e). Elég faszányosan megoldották a boom kezelését. Ez a gép farka alatt egy felhajtható szerkezet, aminek a közelébe repül a feltankolandó gép és ha felvette a megfelelő pozíciót, akkor az operátor (aki a régebbi amcsi típusokban hátul a farokban fekszik és ott helyben irányítja a boom-ot) rácsatlakozik a gépre, oszt mehet a nafta. (Próbáltam a lehető legkevesebb szexuális utalással leírni a folyamatot, de látom nem teljesen sikerült.). Ezen a gépen az operátor már a pilótafülkében ül (ill. ülnek, mert ketten is lehetnek), menetiránynak háttal, tehát vonaton hányósaknak nem ideális munkakör. Van nekik 3D szemüvegük is, mert hát térérzékelés nélkül elég nehézkes feladat lenne a három dimenzióban mozgatható boom-ot megfelelően működtetni. Meg két tankolás közben nyomathatják az Avatar-t.

Csak itt a pilótafülkében tudatosult bennem, mikor az egyik nézelődő szakállás, nem idén barnult forma telefonja ordenáré hangosan elkezdett csöngeni (csengőhangként pedig egy kortárs müezzin ének csendült fel), hogy végül is a security-t annyira nem vitték túlzásba. A másodpilóta srác is csak nézett, mert a csávó nem kapkodta magát, hogy lehalkítsa, úgy látszik őt nem zavarta, hogy a srác éppen magyarázott valamit. Szóval ami addig nem is tűnt fel, az az volt, hogy igazából a kutya meg nem kérdezte, hogy ki vagyok, van-e nálam bármilyen fegyver(nek látszó) tárgy, nukleáris svájcibicska, kézigránát, dinamitból készült pulóver stb. Semmilyen security check nem volt a bejáratnál, pedig a nem éppen olcsó helikopterekbe is csont nélkül be lehetett ülni, az sem kérdezték ki vagy. Pedig az Iszlám Állam miatti para itt is megy rendesen, mert persze Ausztráliából is sok mókus kiment „harcolni”, mert unták már a hétvégi barbie-kat (ahogy itt a BBQ-t becézik, mert imádnak mindent becézni, kivéve a királynőt, mert a Bözsi az mégiscsak felségsértés lenne). Szóval úgy látszik a terrorizmustól annyira nem félnek (egyelőre).

Érdekes volt az egész, főleg, hogy nem volt tömeg és ennyire közvetlenek voltak. Képek alant, felent és körben.

Erszényes F/A-18F

Ez is az

Boom a fejbe

Ételosztás a KC-30A-n

Szép a csíkos a pulcsi

Ipari hajszárító

Ezt látja a levegő mikor benne megy a repülő

Oda fel kéne bemászni, ha meg akarnánk szökni az országból

Csúnya kelések nőttek a seggére

Spórolnak a klímával, vagy a pilóta bent felejtette a pálpusztais szenyóját

Hinnye, de fura kombájn ez ídesapám. Azé fura mer' ez egy ARH Tiger te fajankó.

MRH-90, ennek az árából sokszor elmehetnénk moziba

Pimp a verda

Gépégépégépégépkocsi

Egy Belgás felütéssel indítanék, mivel 2014 júliusa a(z ausztrál) jogsim éve és egyben a(z itteni) gyaloglás vége, ahogy azt a már klasszikussá érett nótában is megénekelték Bauxiték. Szóval igen, lett egy hamisítatlan jobbkormányos, ótómata verdánk. Egymásra találásunk története izgalmasabb és kicsit rövidebb is, mint a Sátántangó vágatlan változata, így érdemes tovább olvasni.

Itt, mint a múltkori posztban is írtuk, a távolságok nem kicsik, inkább nagyok. Van némi tömegközlekedés, de nagyrészt olyan, mint a kutya vacsorája. Ezért itt mindenki vagy autóval jár, vagy ha szerencsés és a városközpont közelében lakik, akkor egy egész használható bicikliút infrastruktúrát használhat, ha van egy drótszamara. Kerékpározni fasza, viszont egy kanapét nem tud vele elhozni az ember gyermeke egy 15 km-re lévő garázsvásárról, így értelemszerűen megvannak a maga korlátai. 
Már nézegettem egy ideje milyen autót érdemes itt beszerezni a limitált költségvetés fényében. A paramétereket meghatározva, miszerint legyen nagy (cuccoláshoz), megbízható, olcsón szervizelhető és legyen sok eladó példány belőle, a kör a Toyota Camry-ra szűkült, ami az itteni emberek Suzuki Swiftje. Csak kicsit nagyobb. Kicsit megerőszakolva Bödőcs Tibike mókás, búcsúszentlászlói, ittas szomszédjuk barackevésre való felszólításának idézetét: annyi van belőle, mint a sz@r, de szerencsére nem olyan, mint a f0s. Lehet mindenféle évjáratot, színt és felszereltséget találni belőle. Ami jó, mert az alkatrész olcsó hozzá, a kocsi meg elég megbízható. 
2000 körüli évjáratot néztünk, mert bár már az is felső tagozatosnak számítana egy otthoni általános iskolában, de végül is a futott km a lényeg, az ára ezeknek meg már egy fokkal barátibb. Itt elég szigorúan büntetik az óra-visszatekerést, szóval nem sokan próbálkoznak vele. 
Lehet kereskedésben is venni autót, ahol garantálják, hogy nincs az autón tartozás vagy egyéb zálogjog, ami miatt simán elperelhetik tőled miután megvetted, illetve adnak garanciát is (1 hónap vagy 1000 km), de hát azzal nem sokra megy az ember itt, mert kb. 1000 km-re van a legközelebbi nyilvános vécé, szóval nem tart sokáig a gari. Meg hát ugye a dealer pénzt akar keresni elsősorban, ezért olcsón veszik az autókat, némileg felturbózzák, aztán megpróbálják eladni valamilyen 9-esre végződő összeg ellenében. 
Magánembertől is vehetsz autót, ott minden felelősség a tied, viszont mivel sok emberke csak szabadulni akar a régi autójától, ezért velük lehet alkudozni. Mondjuk még soha nem vettem használt autót (meg újat sem), pláne nem angol anyanyelvű emberkétől, érthető, hogy ez a projekt fényévekre volt a komfortzónámtól.

Míg a Camry-kat nézegettem a használtautó eladásra szakosodott honlapokon (amik elég jók, bár kb. a legnagyobbon, a carsales.com.au-n hirdet mindenki), a komplexum gondnoka szólt, hogy neki van egy eladó járgánya, érdekel-e. Képen viszonylag jó állapotúnak nézett ki a Ford Laser (a Focus itteni elődje), 1.8-as motorja miatt tűnt vonzónak, ami akár 10 liter alatt is tud fogyasztani városban. Ez itt már nagy szó. 

Elhozta, megnézettem egy független szerelővel, ami jó sokba került (de kb. egy áron dolgozik mindegyik). Elmondta, hogy cserélni kellene az első lengéscsillapítókat, meg a 4 gumit a kocsin, ami együtt már a leendő vételár 25% volt, így erről letettünk.

A következő állomás egy kereskedés volt, minden zsigeri ellenérzésem ellenére. A kocsi egy 230e km-t futott Camry volt, a kereskedés sales-e pedig, ha kinézetre nem is, de szövegre mindenképpen egy hamisítatlan autókereskedő volt. Szerinte ezek mind szuper autók, olcsók, a legtöbb ember bejön oszt megveszi az autót, mer’ kell neki valami amivel tud közlekedni. Na ja. Emberünk nem a konzultatív értékesítés híve, ez elsőre lejött. 

Mindegy, szerencsére pont a szomszédban volt egy magyar szerelő srác (a neve Szabó Tamás - Tel.: 0431349805, ha valaki olyan olvassa a blogot, akinek ez az infó hasznos lehet), akinek a névjegyével már régóta szemeztem, így elhívtam, vessen már egy pillantást az autóra. Összeszedett pár dolgot, amivel hamarosan kezdeni kell valamit, főleg a vezérműszíj téma aggasztotta, ami ha elszakad, biza költséges javítást igényel. A kereskedő mókus nem nagyon akart engedni az árból, lökte a süket dumát, játszotta a sértődöttet, de ez már otthon sem egy hatásos értékesítése taktika, mert nem a homokozóban vagyunk és nem egy körteformát/matchboxot szeretnék elkérni tőle.

Tamás (a szerelő srác) ott helyben ránézett a helyi Vaterára (gumtree.com.au), ahol én is sokat nézegettem kocsikat (meg minden mást) és nagy szerencsénkre pont előtte levő nap került fel egy kombi Camry. Ami ráadásul csak pár utcányira volt a kereskedéstől. Amíg arra vártunk, hogy az emberke hazaérjen, hogy meg tudja nekünk mutatni a kocsit, addig beugrottunk az itteni Ikea-ba elütni az időt Kati nagy örömére (én csak az óccsó lóhúsgolyóknak örültem, meg annak, hogy nem csorgattak rá áfonyaszószt, mert az a halálom). Szóval emberke megérkezett, kocsi egész pofásnak tűnt, se kívül, se belül nem volt leharcolva, ráadásul tényleg egy nyugdíjas hölgy (a forma anyukája) hajtotta az autót, nem éppen MadMax módra. (Mini háttérinfó: emberünk odaajándékozta mamikájának a saját Prius-át, ami azután vált feleslegessé, hogy bevallottan, kapuzárási pánik okán vett magának egy Honda S2000-et, ezért került eladósorba a Camry.)  140e km-el egész barátinak tűnt a vétel. (Még a motoros antenna is működik, ami nagy szó. Bár sosem értettem egy ilyen primitív funkcióra miért találnak ki egy ilyen bonyolult és költséges megoldást. Biztos valami fallikus kisugárzást tulajdonítanak annak, ahogy kijön a kocsiból a teleszkópos antenna…). 
Tamás is körbejárta, megszagolta az autót, nagyobb hibákat nem vélt felfedezni, így helyben lefoglalóztuk, némi alkudozás után. Emberünk is örült, mi voltunk az elsők, akik megnézték az autót és el is tudta adni egyből – egy gonddal kevesebb. 
Az adásvételt itt nem bonyolítják túl, van egy formanyomtatvány, amit le lehet tölteni a helyi közlekedési hatóság honlapjáról, kb. 2 oldalas, kitölteni, aláírni, aztán mehet mindenki isten hírével. Csak a kitöltött papírt kell leadni a hatóságnak, kifizetni a regisztrációs adót (stamp duty – kb. a vételár 0,33%-a) és az adminisztrációs díjat (registration transfer fee – kb. 24 AUD), meg esetleg a regisztrációs díjat (rego), amit itt félévente vagy évente kell megváltani a kocsikra.  Ennyike.

Fényképek a járgányról alant. Reméljük bírja még egy darabig, de azért igyekszem majd jó gazdija lenni (ami jól jön majd, ha eladjuk).
 

Dinamikus forma

Még honóvorog is vagyon (+ egy másik érdekesség is. Aki kitalálja, hogy mire gondolhatunk, az kap egy csokit. Vagy egy képet egy csokiról, attól függ mennyire lakik messze tőlünk.)

Micsoda vonalvezetés