Gépmadárnap

No, sok helyre még nem jutottunk el a környéken, de egy folyamatban lévő dolog miatt – amiről, ha jól alakul minden, később még lesz bejegyzés, - kimentünk a reptérre egy, a helyi repülőgép és repülési iparral foglalkozó kiállításra.

Queensland-ben a gazdaság elég jelentős részét a repülést kiszolgáló vállalkozások adják. Nem véletlen ez, hiszen elmondásuk szerint elég nagy múltra tekint vissza a repülés errefelé, ami az áthidalandó távolságok miatt érthető is. Meg hát nem véletlenül a Queensland and Northern Territory Aerial Services szavakból állt össze az egyébként éppen 2,8 mrd AUD-os veszteséget jelentő Quantas.

Szóval keresik a fiatalokat, akik hajlandóak tanulni, meg érdekli őket a repülés, ezért a kormányzat hajlandó a képzések jelentős részét finanszírozni. De ami érdekesebb szerintem a drága nagyérdemű számára az, hogy volt statikus kiállítás is, azaz elhoztak pár gépet, civilt és katonait is, és jól meg lehetett őket nézni. Az idő sajnos elég gány volt (kb. 17 fok, erős szél és eső, de a Drei Wetter Taft-nak köszönhetően tökéletes volt a tartás), cserébe viszont nem volt tömeg. A kiállítást az egyik legnagyobb helyi oktatóközpont, az Aviation Australia telephelyén tartották, ami a nemzetközi reptér mellett van. Az egész full ingyé’ volt, buszokkal hordták át az embereket a reptér egyik sarkába ahol a kiállított gépek voltak. Nekem olyan ez, mint a kölköknek Disneyland, Kati mondjuk annyira nem osztja a lelkesedésem, de viszonylag jól viselte az egészet. :)

A RAAF (Royal Australian Air Force), azaz a helyi légierő, illetve az Army elhozott pár repcsit, meg helikopátert. Akit érdekel, itt van pár típus: F/A-18F, KC-30A, ARH Tiger, MRH-90, meg jó pár kisebb motoros gép. Akit nem érdekel, az meg minek olvassa. :)

A többségüket teljesen testközelből meg lehetett nézni, tapogatni, kivétel az F/A-18F volt, annak „csak” a 10 méteres körzetébe engedtek, de cserébe a pilóta bácsi készséggel válaszolt minden, nem hadititkot feszegető kérdésre. Ugyanis az ADF (Australian Defence Forces) toboroz emberkéket minden fronton. Hát, ha itt lettem volna kölök, akkor biztos nekifutottam volna a pilótaképzésnek még idejében, itt azért volt/van perspektíva ezen téren.

Szóval beálltunk a sorba, ugyanis a KC-30A-t (ami gyakorlatilag egy Ausztráliában átalakított Airbus A330) belülről is meg lehetett nézni. Ez gyakorlatilag egy utántöltő gép, ami a hajlékony tömlős és a merev csöves (boom-os) utántöltésre is alkalmas, mellette megmaradt az utas- és részben a teherszállító funkciója is. 3x8-as turnusokban engedtek be a gépre, ahol a kapitány és a másodpilóta válaszolt mindenféle kérdésre és pár fős csoportokban a pilótafülkébe is be lehetett ülni (!), bár képet nem engedtek készíteni (udvariasan megkérte a gyökér szelfizőket, hogy legyenek kedvesek mellőzni a majomkodást e). Elég faszányosan megoldották a boom kezelését. Ez a gép farka alatt egy felhajtható szerkezet, aminek a közelébe repül a feltankolandó gép és ha felvette a megfelelő pozíciót, akkor az operátor (aki a régebbi amcsi típusokban hátul a farokban fekszik és ott helyben irányítja a boom-ot) rácsatlakozik a gépre, oszt mehet a nafta. (Próbáltam a lehető legkevesebb szexuális utalással leírni a folyamatot, de látom nem teljesen sikerült.). Ezen a gépen az operátor már a pilótafülkében ül (ill. ülnek, mert ketten is lehetnek), menetiránynak háttal, tehát vonaton hányósaknak nem ideális munkakör. Van nekik 3D szemüvegük is, mert hát térérzékelés nélkül elég nehézkes feladat lenne a három dimenzióban mozgatható boom-ot megfelelően működtetni. Meg két tankolás közben nyomathatják az Avatar-t.

Csak itt a pilótafülkében tudatosult bennem, mikor az egyik nézelődő szakállás, nem idén barnult forma telefonja ordenáré hangosan elkezdett csöngeni (csengőhangként pedig egy kortárs müezzin ének csendült fel), hogy végül is a security-t annyira nem vitték túlzásba. A másodpilóta srác is csak nézett, mert a csávó nem kapkodta magát, hogy lehalkítsa, úgy látszik őt nem zavarta, hogy a srác éppen magyarázott valamit. Szóval ami addig nem is tűnt fel, az az volt, hogy igazából a kutya meg nem kérdezte, hogy ki vagyok, van-e nálam bármilyen fegyver(nek látszó) tárgy, nukleáris svájcibicska, kézigránát, dinamitból készült pulóver stb. Semmilyen security check nem volt a bejáratnál, pedig a nem éppen olcsó helikopterekbe is csont nélkül be lehetett ülni, az sem kérdezték ki vagy. Pedig az Iszlám Állam miatti para itt is megy rendesen, mert persze Ausztráliából is sok mókus kiment „harcolni”, mert unták már a hétvégi barbie-kat (ahogy itt a BBQ-t becézik, mert imádnak mindent becézni, kivéve a királynőt, mert a Bözsi az mégiscsak felségsértés lenne). Szóval úgy látszik a terrorizmustól annyira nem félnek (egyelőre).

Érdekes volt az egész, főleg, hogy nem volt tömeg és ennyire közvetlenek voltak. Képek alant, felent és körben.