2016. január 15., péntek

Csillagos Háborgás – Az Ébernő Benő

Réges-rég, valahol egy távoli kontinensen… toltunk utoljára posztot a blogra, szégyelljük is magunkat ám. Ezen felbuzdulva most kicsit eltérek a szokásos miben más Ausztrália, mint Európa témakörtől és egy viszonylag aktuális témát veszek elő, ami valószínűleg a maradék olvasóközönséget (Kati) is teljesen kiábrándítja a blogból. Ez pedig az új Sztár Vársz film, ugyanis a két ünnep között sikerült meglátogatni egy helyi filmszínházat amiben biztosított volt a méltó kép- és hangtechnika. Szerencsére itt egy műsorvezetőt sem szpojlerezte el a nagy meglepit, ellenben velem, így mielőtt végigolvasod a posztot kedves olvasó nézd meg a filmet. 
De egy kicsit tekerjünk vissza a múltba. Az Új reményt, kb. 87-ben láttam először, nagyjából 10 évvel a bemutató után, valami hétvégi matinén az általános sulink technika terme mellett lévő gyülekezőben, kb. 100 Forintos belépődíj ellenében, ami figyelembe véve az akkori magyar alkotói jogvédelmi viszonyokat, valószínűleg nem a 20th Century Fox stúdiótulajdonosok és Lukács bátyó zsebébe vándorolt, hanem a helyi italmérések egyikében lett valószínűleg némi szeszesitalra konvertálva. Arra tisztán emlékszem, hogy tesóm, 10 perc után ott hagyta a vetítést és hazabattyogott, azt hiszem azóta sem óriási fan, de a kitagadást még megúszta. A vetítés után kiderült, hogy van még két rész, amiket természetesen a királyi tévé, két Sas kabaré között sem volt hajlandó leadni, de mivel intenzív német képzésen vettünk részt húgommal Rózsika néni, alias Lila Halál jóvoltából, magyar kereskedelmi adók hiányában, de némettudás birtokában a Pro7, Sat1 és RTL triumvirátuson keresztül sikerült őket megtekinteni. Máig cseng a fülemben a filmtörténelem egyik legfontosabb mondata: „Nein, ich bin dein Fater!”. Lehet a németek némi nosztalgiával tekintettek a három részre - ha már nekik nem jött össze a harmadik birodalom J - és ezért ismételték annyit őket, Badumm, tcsssz. Végignyomtam szinte az összes, kánonba illő pécés játékot, kezdve a X-Wing-től, a Rebel Assault és Knights of the Old Republic szérián át a Battlefront-okig. Imádtam mindegyiket, mert egy kicsit hozzáadtak az filmek világához, mindegyikben volt némi adalék, amivel kicsit jobban el tudtam kalandozni ebben a világban. Elolvastam a Timothy Zahn által írt új trilógiát, ami a Birodalom utáni Új Köztársaság ügyes-bajos dolgait írja le és nem bántam volna, ha ezekből csinálják meg az új három epizódot, Thrawn admirális méltó antagonista lett volna benne. Ugyanakkor érthető, hogy miért nem ezt az utat választotta a Disney, be lettek volna szorítva egy sztoriba, ami mindenki számára hozzáférhető, plusz Thrawn stratégiai géniuszát is nehezebb lett volna a vászonra úgy átültetni, hogy a Transzformersz féle fosganyékon felnőtteknek is kellőképp pörgős (és egyszerűen feldolgozható) sztorit tudjon kínálni. 
De hát ugyi a hollywood-i filmkészítés sem szól másról, mint a biznicről, azaz befektetünk x összeget és szeretnénk, ha befolyó y összegre igaz lenne az egyszerű y>x képlet. A Disney ugye kb. 4 mrd USD-t fizetett Lukács Úrnak a jogokért és bár ugye a legnagyobb bevételre jó eséllyel az első új epizód pályázhat, mivel erre lesznek a legtöbben kíváncsiak, de a 4 mrd dodót, plusz a filmbe és a marketingbe fektetett összeget nem fogja csak az első (VII.) rész kitermelni (no persze ott van még a merchandise-ing), úgyhogy minél nagyobb közönséget kell becsábítani a következő részekre. Ami ugye azt jelenti, hogy egyrészt nosztalgiát kell ébreszteni azokban, akik az első trilógián nőttek fel, ugyanakkor új, szerethető sztorit és karaktereket kell építeni, hogy ki is tartson az érdeklődésük, okulva a második trilógiát övező – jegyezzük meg, jogos - fanyalgásból (mondjuk a Sith-ek bosszúja egész jóra sikerült, kicsit lehetett volna sötétebb és nyomasztóbb, de összességében, az volt legközelebb, az etalon, A birodalom visszavághoz).
Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz ami miatt JJ bácsinak nagyon nehéz dolga volt és ami miatt a film olyan lett amilyen: sokkal jobb, mint az 1. és 2. epizód, de számomra nem lett új klasszikus. Főleg azért, mert lehetett volna tovább építeni a saga-t, bővíteni az univerzumot új űrhajókkal, helyszínekkel, karakterekkel, amiket/akiket azok is kontextusba tudtak volna helyezni, akik nem játszottak egyetlen játékkal sem, vagy nem olvastak SW könyveket. E helyett kaptunk egy tényleg látványos, Új remény remake-t. Biztosra akart menni a Disney, de ezért lett kicsit unalmas és - a tiszteletreméltó akarás ellenére - kicsit fantáziátlan az egész. Minden megkapunk, ami miatt a régi trilógiát szeretni lehetett, valódi jelmezeket, díszleteket, nem csak CGI-t, de hiába, mikor az új szereplőkről tők kétdimenziósak, nem tudunk meg róluk szinte semmit. Egyedül Rey-nél lehet érezni sejteni valami háttérsztorit, motivációt, ami érdekessé teszi a karakterét. De semmit nem tudunk meg Finn-ről, Poe Dameron-ról (ő esetleg Wedge Antilles zabigyereke?), Max Von Sydow figurájáról, az Ellenállásról, arról miért épített a First Order egy bazi nagy új Halálcsillagbolygót, amikor már az elődjeivel is, hogy beszopták, ráadásul az első és a második Halálcsillag elpusztításának technikáját kombinálni, egy új kitalálása helyett színtiszta lustaság. Miért kell egy új Tatooine, amikor játszódhatna ott is Rey része, hogy tudja egy TIE Fighter ízekre szedni egy csillagromboló védelmi rendszereit stb.? 
Ettől függetlenül örülök, hogy végre megszületett a VII. epizód, de remélem a következőkben kicsit jobban ki fogják bontani a sztorit. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy Rey és Kylo Ren testvérek (sőt ikrek), csak miután kicsit félrecsúszott az alapképzés a Jedi akadémián Luke dékán lemondott, Rey-nél pedig nyomtak egy format C:-t (ezért is tudja gond nélkül kezelni a fénykardot, valszeg a tesókája agymanipulációja hozta vissza az emlékeit és tudását) és kicsit félretették pihizni, amíg nekifuthat a diplomamunkának, Kylo Ren meg azért dühös, mert nyelvvizsga hiányában még nem kaphatja meg az oklevelét, vagy Snoke dékán nem engedte elkezdeni a PhD-t. Gondolom Harrison Ford-nak már tele a töke Han Solo karakterével és csak úgy vállalta a filmet, ha kicsinálják. Tuti, hogy a spinoff részekben még fel fog tűnni, kérdés, hogy fogják megfiatalítani (befestik a haját és a filmben is viselheti a fülbevalóját?).
Szóval a Disney sokat akart markolni, de keveset fogott, ez a szerény véleményem. Nem kellett volna megpróbálni mindent belepréselni az első filmbe, mert hiába 135 perces a film, ha nem kapunk szinte semmilyen sztorit. A gyűrű szövetsége csak 43 perccel volt hosszabb, még is be tudtak mutatni egy ezerszer komplexebb háttértörténetet, amiből meg lehetett érteni a motivációkat, a könyv ismerete nélkül is. Az IMDB 8,5 pontját ezért túlzónak is tartom, inkább csak Lucas gyalázatos új trilógiájának emléke él még elevenen az emberkékben és e miatt kaphatott a megérdemeltnél némileg magasabb értékelést. Bízom benne, hogy a spinoff-ok és a VIII. rész kicsit több fantáziával készülnek el a rendezőkön és a forgatókönyv írókon levő remélhetőleg kisebb nyomásnak köszönhetően.
„Kezdetnek nem rossz”, ahogy Ford Fairlane is megjegyezte Nagy Feró tolmácsolásában, de van innen még feljebb. Uff.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése