Si fueris Romae, Romano vivite more!

A címadó mondatban szereplő szavak hangzása ellenére nem egy lovári nyelven íródott felszólítást kanyarítottam ide, hanem egy témába vágó latin közmondást, miszerint: „Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak.” 
Ha valaki külföldre költözik bármennyire is toleráns, egy kvázi idegen országban azért, mindent a meglévő kulturális keretrendszerén belül fog tudni értelmezni. Nagyon sok minden eltér a már megszokottól, nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, szimplán más.  Az elmúlt több, mint egy évben sok mindent láttunk, hallottunk, tapasztaltunk az alábbi szösszenet ezzel lesz kapcsolatos. 
A cél nem a fikázás, egyszerűen vannak fura, idegesítő dolgok itt is, amikről írni szimplán viccesebb, mint arról, hogy mondjuk nincs kutyakakker az utcán (ami by the way így normális, nem is kellene külön örvendezni ennek).

Ami elsőre is igen érdekes volt az a helyi köszönés/nem-köszönés paradoxona. Ha valakivel valamilyen okból váltanod kell pár szót vagy mondatot, akkor a „Szevasz” helyi megfelelőjét kell alkalmazni, ami a Héj/G’déj májt, háwárjúdúin’/háwizitgóin’? borzalom. Alapvetően persze szimpi lenne, ha valódi válaszra lennének kíváncsiak (mer’ ha nem, akkor minek kérdezik), de igazából egy Gúd/GúdGúd/Fájn, esetleg egy bő lére eresztett Náttúbed válasszal is megelégszenek. Szóval, ha az ember bármilyen verbális kommunikációba keveredik, 3-5 másodpercet leírhat az életéből. Ez az udvariaskodás azért is kicsit fura, mert valahogy egyéb szituációkban, amikor lehetne/kellene mondani valamit, akkor annyira nem közlékenyek. Pl. telefonálás. Otthon azért megszokta az ember gyermeke, hogy ha felhív valakit, akkor azért legalább a nevét elböfögi, hogy a másik oldalon legyen némi fogalma a beszélgetőpartnernek, hogy ugyan ki a rák is magyaráz a fülébe. Jó esetben elrappelnek egy keresztnevet, amit nem nagyon értek, hiszen ugyan itt sem laknak sokkal többen, mint derekasan fogyatkozó kis hazánkban, de kétlem, hogy mindenki ismeri egymást keresztnévről (de lehet, hogy minden hónapban van egy országos kézfogó parti, ahol mindenki bemutatkozik mindenkinek, csak mi nem hallottunk még róla – bár mivel a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 23,831,900 ember él itt, ha mindenki mindenkivel kezet fog akkor az n/2 azaz 11,915,950 kézfogás, feltéve, hogy ha egymás szemébe is néznek kézfogáskor ahogy illik, akkor az kb. 1,5 mp/kézfogás, ami 206,87 napra jönne, ki, szóval havonta nehezen lehetne összehozni a nagy kézfogópartit), vagy mindenki titkosügynök, mert a nevüket nem nagyon szeretik elárulni. Ha valaki pisztolyt tart a fejükhöz, akkor talán elköpik a keresztnevüket, amiből nekem tudnom kéne, hogy ki a tököm is ő, de azért már körömletépéssel is nehéz kiszedni belőlük, hogy milyen cégtől telefonálnak (ha adott esetben munkahelyen hoz össze a sors egy ilyen jóképességűvel). 
Ha jól emlékszem, volt egy elég tudományosan megközelített és kifejezetten vicces tanulmány arról, mikor illendő a liftbe belépve köszönni. Már kicsit megkoptak ezt illetően az emlékeim, de ha nem tévedek valami olyasmi volt benne, hogy ha az ember egy sztenderd kínos pillanatnál (kb. 1-2 mp) rövidebb idő alatt tud minden liftben lévővel futólag szemkontaktust teremteni, akkor illendő köszönni, ha nem, akkor meg tessék kussolni, aztán gyorsan beszállni a liftbe. No, arra már rájöttünk, hogy az átlag ozzie nem egy nagyon világlátott ember, így valszeg nem is találkoztak e rendkívül érdekfeszítő kutatás eredményeivel, ebből kifolyólag, ha az ember rájuk köszönöm, mondjuk a házban, vagy melóhelyi felvonóban (egyébként miért felvonó? Le nem ereszt? Vagy a felvonóleeresztő már túl hosszú szó lenne? Na, ezek az élet nagy kérdései kérem szépen.) akkor csak néznek bambán, mint Semjén Zsolt az éjjel-nappalira. 
 
A takonymenedzsment terén is küzdenek kihívásokkal. Itt a zsebkendőgyárak nem robbantanak bankot, mert aki megfázott, folyik az orra, taknyos, az inkább próbálja magában tartani a bacikat, hátha jobb belátásra térnek maguktól. Kortól, nemtől, iskolázottságtól teljesen független a dolog. A 10 éves iskolás csimota ugyanúgy szíjja a zorrát, mint a kiskosztümös/öltönyös irodai dolgozó. Gyönyörű szipogó, harákoló koncsertót tudnak adni, minden arra alkalmas helyen, a könyvtártól kezdve a közértig bezárólag. Persze lehet spórolni így a kajával, csak nem biztos, hogy érdemes.
 

Konzerv virsli

Egy kis goulasht?

Tiszta humbug az egész!

Apropó kaja. Mo-i életben sok minden van ami bizony nem (vagy nem volt) túl szimpatikus, de azért valahogy mindig szakítottunk időt az együtt kajálásra a kollégákkal. Itt nem nagyon szokás az üzleti ebéden kívül időt szakítani valami kulturált kalóriabevitelre. Az ebéd a többség számára egy szendvicset jelent, amit képesek a gép elől fel sem állva az arcukba tolni. Aztán meg este 6 után tömik az arcukba a grillcsirkét, a steak-et, meg a pizzát a footy (ausztrál foci) mellé. Ha többen esztek együtt, akkor jó étvágyat nem szeretnek kívánni. Amint elsül a startpisztoly, mindenki lapátolja magába a kaját, mintha valami hotdogevőversenyt néznék. Lehet még ahhoz vannak szokva, hogy meglép a kaja a tányérról (?). Talán ezért is nyomatnak ennyi főzős műsort mindenhol, hogy megpróbálják leszoktatni a népet a posszumhúsról.  

Ja és a csekk. Emlékszem, hány amerikai filmben láttam figurákat csekkel fizetni. Akkor sem értettem, hogy mi a fasza dolog abban, hogy az ember pénz helyett kap egy papírfecnit, amivel elbattyoghat egy bankba, ahol pénzt kap érte. Angolszász országokban ez még mindig menő, kaptam is egyszer már csekket, de csak forgattam a kezemben, mint majom a nyomtatott áramkört.

Páros ujjú patás fiatalember a bótban

Az öltözködés is egy érdekes dolog errefelé, illetve inkább annak a hiánya. Igen erős a kontraszt a belváros (szíbídí, ahogy itt szajkózzák, azaz Central Business District (CBD)) és az őt körülvevő lakónegyedek között. Az üzleti negyedben hét közben mindenki kinyalva járkál, mint szaros Pista Jézus neve napján, de hétvégén mezítláb mennek mindenhova. A bevásárlóközponttól kezdve a moziig. Ha Neil Armstrong helyett Barry Gibb (aki egyébként egy általunk is gyakran látogatott hangulatos kis óceánparti kerületben, Redcliffe-ben nőtt fel) riszálta volna a csípőjét a Holdon 1969-ben, akkor tuti nem egy holdjáró bakancs nyoma lenne megörökítve az örökkévalóságnak a celluloidon, hanem egy koszos talpnyom. Amikor itt beüt a nyár (otthoni időre lefordítva kb. gőzfürdő), akkor általában tangapapucs/bőrsurranó (értsd mezítláb) és boardershort-atléta kombó az urak kedvenc viselete, a hölgyeké ugyanez, boardershort helyett hónaljig felhúzott forrónadrág-szerűséggel. Ez totál érthető az itteni klíma mellett, az ember egy kicsit komolyabb gondolkodásba is beleizzad, de mikor beüt a „tél”, ami éjszaka azért egyszámjegyű hőmérsékleteket jelent, akkor is max. az atlétát cserélik pólóra. Nagy duzzogva. Ez itt akkor is a Sunshine State ’szameg!, ha -3 fok van (mint tegnap egy kicsit beljebb lévő városkában) is. 

Átlag ozzie vásárol (amúgy most tél van)

Inkább azért fura dolog ez, mert a sörösüvegeket a türhők ugyanúgy szétdobálják az utcán, mint a Kazinczy utcán szombat este, azaz szilánkba könnyű belelépni. Kétségkívül itt sok kutyasz@rt, üres fecskendőt nem láttunk még a járdán (ellentétben egyébként szeretett honi fővárosunkkal), de cserébe elég sok élőlény mélyesztené szívesen a fogát, csáprágóját, fullánkját szir-szarját a talpunkba, már csak ezért sem lenne tanácsos csupasz talppal koptatni a flasztert. No meg az evolúció sem érte még utol a modern, urbánus létet és nem hiszem, hogy amúgy az ízületeknek túlságosan jót tenne ez a fajta helyváltoztatási forma. Na de mindegy is, itt elég fasza a kórházi ellátás, meg úgy általában az egészségügy szóval, ha bármi történik maj’ valahugy minden megoldódik. No worries.

DVD kölcsönző szerkezet

Nagy kedvencünk még a DVD-k népszerűsége itt. Vannak külön erre szakosodott üzletek (és nem halnak éhen) és vannak DVD kölcsönzők is. 

A DVD kölcsönzőknek két fajtája létezik, mindkettőt előszeretettel használják a népek:  van maga a kölcsönző és vannak az utcán (általában szupermarketek előtt) tanyázó DVD kölcsönző ótómaták is.  Tiszta 90-es évek, döbbenet. 

  
Az ausztrál angol önmagában megér egy külön posztot, amit már elkezdtünk összehegeszteni, de minden nap találkozunk valami új hülyeséggel, ezért elég lassan halad a mondatok összehorgolása, de ami kéjsík nem múleek (csak, hogy lássátok milyen amikor megerőszakolják a nyelvet, az ozzie-k emellett még jó Hasfelmetsző Jack módira fel is koncolják és rápisálnak a sírjára). Szóval kitartás, kisdobos becsületszó, hogy a következő posztra nem kell hat hónapot várni, feltéve, hogy valaki remél még egyáltalán posztot a blogon. :P

Végezetül néhány vicces kép az Egyéb kategóriából:

Szájklón Marcsa visszaszámoló a tévében még év elején

Hajrá Békéscsaba!

creepy Temetkezési Vállalat (White Lady Funerals) - ez amúgy egy nagy cég itt, a tévében is szokták hirdetni - csak fehér nadrágkosztümös, kalapos nők dolgoznak náluk, ők viszik a temetésen a koporsót is...

Jelzőgomb zebránál - bár csak egyszer kéne megnyomni, mégis mindenki a "Minél többször megnyomom, annál biztosabb, hogy előbb vált zöldre." elvét vallja (ami aztán így hangzik, hogy tádádádádá)

Ezt mondja már meg valaki, hogy mi a jó élet, mert azóta sem jöttünk rá (parkokban látni ilyet)

Ettől kivagyunk, rengeteg ilyet látni, sokszor nincs rendes pereme sem a platónak, szerencsétlen kutya meg próbál, ahogy tud egyensúlyozni rajta.

Ausztrál járókeret

Nimááá, Csányi Sanyi!

Ez meg itt a Michelle Wild, biztos épp a biztonságos védekezést magyarázza el neki a gondos doktor bácsi.